A Pt100 hőmérséklet-érzékelőket nagyon gyakran használják az iparban. Ez a blogbejegyzés számos hasznos és gyakorlati tudnivalót tárgyal róluk, beleértve az RTD és PRT érzékelőkről szóló információkat, a különböző Pt100 érzékelők mechanikai felépítését, a hőmérséklet-ellenállás összefüggést, a hőmérsékleti együtthatókat, a pontossági osztályokat és sok mást.
RTD hőmérséklet-érzékelők
Mivel a Pt100 egy RTD érzékelő, először nézzük meg, hogy mi is az az RTD érzékelő. Az RTD rövidítés a „Resistance Temperature Detector” (ellenállás-hőmérséklet-érzékelő) rövidítése. Azaz ez egy olyan hőmérséklet-érzékelő, amelynek ellenállása a hőmérséklettől függ: amikor a hőmérséklet változik, az érzékelő ellenállása is változik. Tehát az RTD érzékelő ellenállásának mérésével meghatározható a hőmérséklete. Az RTD érzékelők leggyakrabban platinából, rézből, nikkelötvözetekből vagy különféle fém-oxidokból készülnek, a Pt100 az egyik leggyakoribb.
PRT hőmérséklet-érzékelők
A platina az RTD-érzékelők leggyakoribb anyaga. A platina megbízható, megismételhető és lineáris hőmérséklet-ellenállás összefüggéssel rendelkezik. A platinából készült RTD-érzékelőket PRT-nek, “Platinum Resistance Thermometer” (platina-ellenállás hőmérőnek) nevezik. Az iparban leggyakrabban használt PRT-érzékelő a Pt100-as érzékelő. A nevében szereplő „100” szám azt jelzi, hogy 0 °C (32 °F) hőmérsékleten 100 ohm ellenállással rendelkezik. Erről részletesebben később.
PRT-k kontra hőelemek
Mi a különbség a hőelem és a PRT érzékelő között? Íme egy rövid összehasonlítás:
Hőelemek:
-Sokkal magasabb hőmérsékletek mérésére használható
-Nagyon robusztus
-Olcsó
-Önállóan táplált, nem igényel külső referenciaáramot
-Nem túl pontos
-Hidegpont-kompenzációt igényel
-A hosszabbító vezetékeknek a hőelem típusának megfelelő anyagból kell készülniük.
-Figyelmet kell fordítani a hőmérséklet homogenitására a mérőkör összes csatlakozásánál.
-A vezetékek inhomogenitása váratlan hibákat okozhat
PRT-k:
-Pontosabb, lineárisabb és stabilabb, mint a hőelemek
-Nincs szükség hidegpont-kompenzációra
-A hosszabbító vezetékek rézből is készülhetnek
-Drágábbak, mint a hőelemek
-Szükség van egy ismert referenciaáramra, amely megfelel az érzékelő típusának
-Törékenyebb
Röviden, a hőelemek alkalmasabbak magas hőmérsékletű alkalmazásokhoz, míg a platina-ellenállás hőmérők olyan alkalmazásokhoz, amelyek jobb pontosságot igényelnek.
RTD/PRT érzékelő mérése
Mivel az RTD érzékelő ellenállása a hőmérséklet változásával változik, egyértelmű, hogy az RTD érzékelő mérésekor meg kell mérni az ellenállást. Megmérheti az ellenállást ohmban, majd manuálisan átválthatja ezt hőmérsékletté a használt RTD típus átváltási táblázata (vagy képlete) szerint.
Manapság egyre gyakrabban használnak hőmérsékletmérő eszközt vagy kalibrátort, amely automatikusan hőmérséklet-értékké alakítja a mért ellenállást. Ehhez ki kell választani a megfelelő RTD-típust az eszközben (feltéve, hogy támogatja a használt RTD-típust). Ha rossz RTD-érzékelő típust választanak ki, az helytelen mérést fog eredményezni.
Az ellenállás mérésének különböző módjai vannak. Használhat 2, 3 vagy 4 vezetékes csatlakozást. A 2 vezetékes csatlakozás csak nagyon alacsony pontosságú méréshez alkalmas (főleg hibaelhárításhoz), mivel bármilyen vezeték- vagy csatlakozási ellenállás hibát okoz a mérésben. Az egyes nagy impedanciájú termisztorok, Pt1000 érzékelők vagy más nagy impedanciájú érzékelők esetében a kétvezetékes mérés által okozott többlethiba nem feltétlenül jelentős.
Bármely normál folyamatmérést 3 vagy 4 vezetékes méréssel kell elvégezni.
Például az IEC 60751 szabvány előírja, hogy a B osztálynál nagyobb pontosságú érzékelőket 3 vagy 4 vezetékes méréssel kell mérni. A pontossági osztályokról bővebben a cikk későbbi részében olvashat.
További információ a 2, 3 és 4 vezetékes ellenállásmérésről az alábbi (angol nyelvű) blogbejegyzésben található:
Mérőáram
Ahogy a fent linkelt blogbejegyzésben részletesebben kifejtettük, amikor egy eszköz ellenállást mér, egy kicsi, ismert értékű áramot küld át az ellenálláson, majd megméri a rajta keletkező feszültségesést. Az ellenállás ezután kiszámítható a feszültségesés és az áram hányadosaként az Ohm törvénye alapján (R=U/I).
Önmelegedés
Amikor a mérőáram áthalad az ellenállás-hőmérőn, az érzékelő enyhe felmelegedését is okozza. Ezt a jelenséget önmelegedésnek nevezik . Minél nagyobb a mérőáram és minél tovább van bekapcsolva, annál jobban melegszik az érzékelő. Az érzékelő szerkezete és a környezetével szembeni hőellenállása is nagy hatással van az önmelegedésre. Elég nyilvánvaló, hogy az ilyen típusú önmelegedés egy hőmérséklet-érzékelőben kis mérési hibát okoz. A mérési áram jellemzően maximum 1 mA Pt100-zal történő méréskor, de 100 µA vagy még alacsonyabb is lehet. Az IEC 60751 szabvány alapján, az önmelegedés nem haladhatja meg az érzékelő tűréshatárának 25%-át.
A platina-ellenállás hőmérők mechanikai felépítése
A PRT érzékelők általában nagyon érzékeny eszközök, és sajnos a pontosság szinte kivétel nélkül fordítottan arányos a mechanikai ellenálló képességgel. Ahhoz, hogy egy hőmérő pontos legyen, az elemben lévő platinahuzalnak a lehető legszabadabban kell összehúzódnia és tágulnia a hőmérséklet változásával, hogy elkerülje a feszülést és a deformációt. A hátránya, hogy ez a fajta érzékelő nagyon érzékeny a mechanikai ütésekre és rezgésre.
Standard platina-ellenállás hőmérő (SPRT)
A standard platina-ellenállás hőmérő (SPRT) érzékelők nagy pontosságú eszközök az ITS-90 hőmérsékleti skála fix pontok közötti megvalósításához. Nagyon tiszta (α = 3926 x 10⁻³ °C⁻¹) platinából készülnek, és a huzaltartó úgy van kialakítva, hogy a huzal a lehető legkevésbé feszüljön. A Nemzetközi Súly- és Mérésügyi Hivatal (BIPM) által kiadott „Útmutató az ITS-90 megvalósításához” című dokumentum meghatározza azokat a kritériumokat, amelyeknek az SPRT érzékelőknek meg kell felelniük, ami ezeknek nem felel meg, nem nevezhetik így. Különböző alkalmazásokhoz léteznek üveg-, kvarc- és fémburkolatú érzékelők. Az SPRT-k rendkívül érzékenyek bármilyen gyorsulásra, például apró ütésekre és rezgésekre, ami a lehető legnagyobb pontosságú méréseket igénylő laboratóriumokra korlátozza használatukat.
Részben támogatott platina-ellenállás hőmérő
A részben támogatott platina-ellenállás hőmérők kompromisszumot jelentenek a hőmérő pontossága és a mechanikai robusztusság között. A legpontosabb PRT-ket gyakran másodlagos standard vagy másodlagos referencia érzékelőknek nevezik. Ezeknél az érzékelőknél a huzal minősége az SPRT-kkel azonos vagy nagyon hasonló. Bizonyos huzaltámasztéknak köszönhetően kevésbé törékenyek, mint az SPRT-k, és gondos kezelés esetén terepi alkalmazásokhoz is használhatók, kiváló stabilitást és alacsony hiszterézist biztosítva.
Ipari platina-ellenállás hőmérők, IPRT-k
A huzal védelmének növelésével a mechanikai szilárdság is növekszik, de ezzel együtt a pontosság és a hiszterézis csökken. A normál ipari platina-ellenállás hőmérők (IPRT) mechanikailag nagyon robusztusak. A huzal teljesen kerámiába vagy üvegbe van tokozva, így rendkívül ellenálló a rezgéssel és a mechanikai ütésekkel szemben. A hátránya a sokkal gyengébb hosszú távú stabilitás és a nagy hiszterézis, mivel az érzékelő platina a hordozóanyaghoz van rögzítve, amelynek eltérő hőtágulási jellemzői vannak.
Fólia kivitelű platina-ellenállás hőmérők
A fólia kivitelű platina-ellenállás hőmérők az elmúlt években sokat fejlődtek, és ma már jó minőségben is elérhetőek. Számos formában kaphatók, különböző alkalmazásokhoz. A platinafóliát a kiválasztott hordozóra gőzölik, majd a hőmérő ellenállását lézerrel vágják a kívánt ellenállásértékre, végül védelem céljából tokba rakják. A huzalból készült hőmérőkkel ellentétben a fólia alapú hőmérők gyártása könnyebben automatizálható, ami gyakran olcsóbbá teszi őket, mint a huzalból készülteket. Az előnyök és hátrányok jellemzően ugyanazok, mint a huzalból készítettek esetében, azzal a különbséggel, hogy a fóliakivitelűek gyakran nagyon alacsony időállandóval rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy nagyon gyorsan reagálnak a hőmérséklet-változásra.
Egyéb RTD érzékelők
Egyéb platina érzékelők
Bár a Pt100 a leggyakoribb platina RTD/PRT érzékelő, számos más is létezik, például a Pt25, Pt50, Pt200, Pt500 és Pt1000. Az érzékelők közötti fő különbség meglehetősen könnyen kitalálható; ez az érzékelő 0°C-on mért ellenállása, ami a nevében is szerepel. Például egy Pt1000 érzékelő egyellenállása 1000 ohm 0°C-on. A hőmérsékleti együttható ismerete is fontos, mivel befolyásolja az ellenállást a hőmérséklet függvényében. Ha Pt1000 (385)-ről van szó, az azt jelenti, hogy a hőmérsékleti együtthatója 0,00385°C.
Egyéb RTD érzékelők
Bár a platina érzékelők a leggyakoribbak, léteznek más anyagokból, például nikkelből, nikkel-vasból és rézből készült RTD érzékelők is. A gyakori nikkel érzékelők közé tartozik a Ni100 és a Ni120, a nikkel-vas érzékelőre példa a Ni-Fe 604 ohm, a gyakori réz érzékelő pedig a Cu10. Ezeknek az anyagoknak mindegyikének megvannak a maga előnyei bizonyos alkalmazásokban. Gyakori hátrányok a meglehetősen szűk hőmérsékleti tartományok és a korrózióval szembeni hajlam a nemesfém platinához képest.
Az RTD érzékelők egyéb más anyagokból is készülhetnek, például aranyból, ezüstből, volfrámból, ródium-vas alapú szenzorokból vagy germániumból. Bizonyos alkalmazásokban kiválóan teljesítenek, de a normál ipari alkalmazásoknál nagyon ritkák.
Mivel az RTD érzékelő ellenállása a hőmérséklettől függ, ebbe a kategóriába sorolhatjuk az összes általános pozitív hőmérsékleti együtthatójú (PTC) és negatív hőmérsékleti együtthatójú (NTC) érzékelőt is. Ilyenek például a termisztorok és a félvezetők, amelyeket a hőmérséklet mérésére használnak. NTC érzékelőket különösen gyakran használnak hőmérséklet mérésére.
Pt100 érzékelők
Hőmérsékleti együttható
A feldolgozóiparban a leggyakoribb RTD-érzékelő a Pt100-as érzékelő, amelynek ellenállása 100 ohm 0°C-on. Ugyanezzel a logikus elnevezési konvencióval egy Pt200 érzékelő ellenállása 200 ohm, egy Pt1000 pedig 1000 ohm 0°C-on. A Pt100 érzékelő (és más Pt érzékelők) ellenállása magasabb hőmérsékleten az érzékelő verziójától függ, mivel van néhány különböző, kissé eltérő hőmérsékleti együtthatókkal rendelkező változat. Globálisan a leggyakoribb a 385-ös verzió. Ha az együtthatót nem említik, akkor jellemzően 385-ös. A Pt100 érzékelő hőmérsékleti együtthatója (görög betűvel jelölve: Alfa => α) a 100°C-on és 0°C-on mért ellenállás különbsége, osztva a 0°C-on mért ellenállással, szorozva 100°C-kal.
A képlet elég egyszerű, de leírva kicsit bonyolultnak hangzik, ezért nézzük meg képletként:
Nézzünk egy példát, hogy ez biztosan világos legyen:
A Pt100 ellenállása 100,00 ohm 0°C-on és 138,51 ohm 100°C-on. A hőmérsékleti együttható a következő egyenlettel számítható ki:
0,003851 /°C eredményt kapunk, vagy ahogy gyakran írják: 3,851 x 10⁻³ ° C⁻¹
Ezt a számot gyakran kerekítik, és az érzékelőt „385” Pt100 érzékelőként emlegetik. Ez egyben az IEC 60751:2008 szabványban meghatározott hőmérsékleti együttható is.
Az érzékelő hőmérsékleti együtthatója nagymértékben függ a huzal előállításához használt platina tisztaságától. Minél tisztább a platina, annál magasabb az alfa-érték. Manapság már nem jelent problémát a nagyontiszta platina alkalmazása. Ahhoz, hogy a gyártás során az érzékelők megfeleljenek az IEC 60751 hőmérséklet/ellenállás görbének, a tiszta platinát megfelelő szennyeződésekkel kell keverni, hogy az alfa érték 3,851 x 10⁻³ ° C⁻¹ - re álljon be.
Az alfa-érték meghatározása még abból a korból származik, amikor a víz olvadáspontját (≈0 °C) és forráspontját (≈100 °C) használták referenciahőmérsékletként, de napjainkban is használják a platinahuzal minőségének meghatározására. Mivel a víz forráspontja függ a magasságtól, ezért a huzal tisztaságának meghatározásának egy másik módja a galliumpontnál (29,7646 °C) mért ellenállásarány, amely az ITS-90 hőmérsékleti skálán egy meghatározott fix pont. Ezt az ellenállásarányt a görög ρ (rho) betű jelöli.
Egy tipikus ρ érték egy 385-ös érzékelő esetében 1,115817, egy SPRT esetében pedig 1,11814. A gyakorlatban a jó öreg alfa használata sok esetben a legkényelmesebb.
Pt100 (385) hőmérséklet-ellenállás összefüggés
Az alábbi grafikonon látható, hogyan függ egy Pt100 (385) érzékelő ellenállása a hőmérséklettől:
A grafikont vizsgálva látható, hogy a Pt100 érzékelő ellenállás-hőmérséklet kapcsolata nem tökéletesen lineáris, hanem némileg görbe.
Az alábbi táblázat egy Pt100 (385) hőmérsékletének és ellenállásának numerikus értékeit mutatja néhány ponton:
Egyéb Pt100 érzékelők eltérő hőmérsékleti együtthatókkal
A legtöbb érzékelőt szabványosították, de világszerte eltérő szabványok léteznek. Ez a helyzet a Pt100 érzékelőkkel is. Az idők során néhány különböző szabvány született. A legtöbb esetben csak viszonylag kis különbség van a hőmérsékleti együtthatóban. Gyakorlati példaként a Beamex hőmérséklet-kalibrátorokban általunk megvalósított szabványok a következők:
- IEC 60751
- DIN 43760
- ASTM E 1137
- JIS C1604-1989 alfa 3916, JIS C 1604-1997
- SAMA RC21-4-1966
- GOCT 6651-84, GOST 6651-94
- Minco 16-9. táblázat
- Edison-görbe #7
Győződjön meg arról, hogy a mérőeszköze támogatja a Pt100 érzékelőt
A szabványos Pt100 érzékelők előnye, hogy minden érzékelőnek meg kell felelnie a specifikációknak, és egyszerűen csak be kell dugni a mérőeszközbe vagy kalibrátorba, és máris a specifikációk (érzékelő + mérőeszköz) által meghatározott pontossággal méri a hőmérsékletet. A folyamatban lévő érzékelőknek kalibrálás nélkül is cserélhetőeknek kell lenniük, legalábbis a kevésbé kritikus mérések esetében. Mindazonáltal jó gyakorlat lenne az érzékelőt használat előtt valamilyen ismert hőmérsékleten ellenőrizni.
Mindenesetre, mivel a különböző szabványok kissé eltérő specifikációkat tartalmaznak a Pt100 érzékelőre vonatkozóan, fontos, hogy a Pt100 érzékelőt használó eszköz támogassa a megfelelő hőmérsékleti együtthatót. Például, ha a mérőeszköz csak az Alpha 385-öt támogatja, és egy Alpha 391-gyel ellátott érzékelőt használ, akkor lesz némi hiba a mérésben. Jelentős ez a hiba? Ebben az esetben (385 vs 391) a hiba nagyjából 1,5°C lenne 100°C-on. Tehát szerintem ez jelentős. Természetesen minél kisebb a különbség a hőmérsékleti együtthatók között, annál kisebb lesz a hiba.
Győződjön meg arról, hogy az ellenállás-hőmérő eszköze támogatja a használt Pt100 érzékelőt. Ha a Pt100 nem mutatja a hőmérsékleti együtthatót, akkor leggyakrabban a 385-ös érzékelőhöz szánt berendezésről van szó.
Gyakorlati példaként a Beamex MC6 kalibrátor és kommunikátor a következő, különböző szabványokon alapuló Pt100 érzékelőket támogatja (zárójelben a hőmérsékleti együttható):
Pt100 pontossági (tűrési) osztályok
A Pt100 érzékelők különböző pontossági osztályokban kaphatók, amelyek közül a leggyakoribbak az AA, A, B és C, amelyeket az IEC 60751 szabvány definiál. A szabványok egyfajta ideális Pt100 érzékelőt határoznak meg, amelyre a gyártóknak törekedniük kell. Ha lehetséges lenne az ideális érzékelő megépítése, a tűréshatárok lényegtelenek lennének.
Mivel a Pt100 érzékelők nem állíthatók be a hibák kompenzálására, olyan érzékelőt kell vásárolnia, amelynek megfelelő a pontossága az alkalmazásához. Az érzékelőhibák egyes mérőeszközökben bizonyos együtthatókkal korrigálhatók, de erről később.
A különböző pontossági osztályok pontossági (tűrési) értékei (IEC 60751:2022):
Léteznek úgynevezett tört tűrésosztályok is, mint például az 1/3, 1/5 és 1/10. Ezek korábban szabványosított osztályok voltak, például az 1987-ben visszavont DIN 43760:1980-10 szabványban, de a későbbi IEC 60751 szabványban nem voltak meghatározva.
Mindenesetre az IEC 60751:2022 szabvány az 5.2.3.3. szakaszában (Hőmérők jelölése) határozza meg ezeket a tűrésosztályokat. Ezen érzékelők tűréshatára a B pontossági osztályú érzékelőn alapul, de mind a fix részt (0,3 °C), mind a relatív hibát elosztják a megadott számmal (3, 5 vagy 10). Tehát ezen érzékelők tűrésosztályai a következők:
Természetesen a szenzorgyártók saját, egyedi pontossági osztályokkal rendelkező szenzorokat is gyárthatnak. A képletek összehasonlítása nehézkes lehet, ezért az alábbi táblázatban a pontossági osztályokat a hőmérséklet (°C) alapján számítottuk ki:
Együtthatók
A pontossági osztályokat általában az ipari RTD érzékelőkben használják, de a legpontosabb PRT referenciaérzékelők (SPRT, másodlagos szabványok stb.) esetében ezek a pontossági osztályok már nem érvényesek. Ezeket az érzékelőket úgy tervezték, hogy a lehető legjobbak legyenek egy hőmérő esetében, nem pedig azért, hogy megfeleljenek valamilyen szabványosított görbének. Nagyon pontos érzékelők, nagyon jó hosszú távú stabilitással és nagyon alacsony hiszterézissel, de minden érzékelő egyedi, így minden érzékelőnek kissé eltérő a hőmérséklet/ellenállás viszonya. Ezeket az érzékelőket nem szabad saját specifikus együtthatók nélkül használni. Általános CvD együtthatókat találhat az SPRT-khez, de az általános érték használatával nem lehetséges a nagypontosságú mérést elvégezni, akár több fokos eltérést is tapasztalhatunk. Bizonyos esetekben ez nem feltétlenül számít, de más esetekben ez jelentheti a különbséget egy gyógyszer és egy méreg között.
Összefoglalva: a PRT referenciaérzékelőket mindig megfelelő (saját) együtthatójával kell használni.
Ahogy korábban említettük, az RTD érzékelőket nem lehet „beállítani” a helyes méréshez. Ehelyett a korrekciót abban az eszközben (például a hőmérséklet-kalibrátorban) kell elvégezni, amelyet az RTD érzékelő mérésére használnak.
Az együtthatók meghatározásához az érzékelőt először nagyon pontosan kalibrálni kell. A kalibrálás biztosítja a kívánt egyenlet együtthatóit, amelyek felhasználhatók az érzékelő karakterisztikus ellenállás/hőmérséklet kapcsolatának ábrázolására. Az együtthatók használata korrigálja az érzékelő mérését, és biztosítja a pontos mérést. Az érzékelő hőmérséklet-ellenállásának kiszámításához számos különböző egyenlet és együttható létezik. Ezek a legelterjedtebbek:
Callendar-van DusenA 19. század végén Callendar bevezetett egy egyszerű másodfokú egyenletet, amely leírja a platina ellenállás/hőmérséklet viselkedését. Később van Dusen rájött, hogy nulla alatt egy további együtthatóra van szükség. Ez Callendar-van Dusen egyenlet (CvD) néven ismert. Az alfa 385 érzékelők esetében ez gyakran körülbelül olyan jó, mint az ITS-90, különösen akkor, ha a hőmérsékleti tartomány nem túl széles. Ha a tanúsítvány R0, A, B, C együtthatókat tüntet fel , akkor ezek az IEC 60751 szabványos CvD egyenlet együtthatói. A C együtthatót csak 0 °C alatt használják, így hiányozhat, ha az érzékelőt nem 0 °C alatt kalibrálták. Az együtthatók lehetnek R0 , α, δ és β. Ez a CvD egyenlet történelmileg használt, de ma is használatos alakja. Bár lényegében ugyanaz az egyenlet, felírásuk és együtthatóik eltérőek.
Az ITS-90 egy hőmérsékleti skála, nem szabvány. A Callendar-van Dusen egyenlet képezte az 1927-es, 1948-as és 1968-as skálák alapját, de az ITS-90 jelentősen eltérő matematikai megoldásokat hozott. Az ITS-90 függvényeket kell használni a hőmérsékleti skála SRPT-kkel történő megvalósításakor, de sok alacsonyabb alfa PRT is profitál belőle a CvD-hez képest, különösen akkor, ha a hőmérsékleti tartomány széles (több száz fokot fed le). Ha a tanúsítványod olyan együtthatókat ad meg, mint az RTPW vagy az R(0,01), a4, b4, a7, b7, c7, akkor ezek az ITS-90 eltérési függvényeinek együtthatói. Az ITS-90 dokumentum nem ad meg numerikus jelöléseket az együtthatókra vagy altartományokra. Ezeket a NIST 1265. számú, "Útmutató az 1990-es Nemzetközi Hőmérsékleti Skála megvalósításához" című műszaki megjegyzése tartalmazza, és széles körben elfogadottak. Az együtthatók száma változhat, az altartományok pedig 1…11-ig vannak számozva.
Ha az érzékelő termisztor, akkor a tanúsítványon szerepelhetnek a Steinhart-Hart egyenlet együtthatói. A termisztorok erősen nemlineárisak, és az egyenlet logaritmikus. A Steinhart-Hart egyenlet széles körben felváltotta a korábbi Béta-egyenletet. Általábanaz együtthatók A, B és C, de előfordulhat D vagy más együttható is, az egyenlet változatától függően. Az együtthatókat általában a gyártók teszik közzé, használatával viszonylag pontos mérés érhető el.
Az érzékelő együtthatók meghatározása
Amikor egy Pt100 érzékelőt kalibrálásra és illesztésre küldenek laboratóriumba, a kalibrációs pontokat megfelelően kell kiválasztani. Mindig szükség van egy 0 °C-os vagy 0,01 °C-os pontra. Magára az értékre van szükség az illesztéshez, de jellemzően a fagypontot (0 °C) vagy a vízcellák hármaspontját (0,01 °C) használják az érzékelő stabilitásának monitorozására, és a kalibrálás során többször is mérik. A kalibrációs pontok minimális száma megegyezik az illesztendő együtthatók számával. Például az ITS-90 a4 és b4 együtthatók nulla alatti illesztéséhez legalább két ismert negatív kalibrációs pontra van szükség a két ismeretlen együttható megoldásához. Ha az érzékelő viselkedése jól ismert a laboratórium számára, ebben az esetben két pont elegendő lehet. Mindazonáltal jó gyakorlat több pontot mérni, mint amennyi feltétlenül szükséges, mert a tanúsítvány más módon nem tudja megmondani, hogyan viselkedik az érzékelő a kalibrációs pontok között. Például egy széles hőmérsékleti tartományhoz tartozó CvD illesztés jól mutathat, ha csak két vagy három kalibrációs pont van a nulla felett, de a kalibrációs pontok között több századfoknyi szisztematikus maradékhiba lehet, amelyet egyáltalán nem fog látni. Ez azt is megmagyarázza, hogy miért tapasztalhat eltérő kalibrációs bizonytalanságokat a CvD és az ITS-90 illesztések esetében ugyanazon érzékelő és pontosan ugyanazon kalibrációs pontok esetén. A mért pontok bizonytalanságai nem különböznek, de a különböző illesztések maradékhibái általában hozzáadódnak a teljes hibához.
Az eredeti cikk ide kattintva tekinthető meg.
